Kezdőlap » Élménybeszámoló » Los Angeles

Los Angeles

Barstowban nagyon jó kis helyen reggeliztünk a recepciós javaslatára. Finom volt, bőséges és nem utolsó sorban olcsó. Rántottát ettünk sonkával/bacon-nel és pirított reszelt krumplit (hash browns), valamint pirÍtós kenyeret kaptunk hozzá. Tortilla chips-et mártogatósokkal minden étteremben kaptunk előételként.

Juhééééj, el lehet tenni a kesztyűket, aláöltözetet, 26 fok van Los Angelesben!! Olyan jó érzés csak pólót viselni. Nagyon szerencsések voltunk az idővel végig. Igaz, hogy ezidáig hideg tájakon jártunk, de minden nap verőfényes napsütés volt.

Jóval Los Angeles előtt érezhető volt, hogy nagy város körzetében vagyunk, meglehetősen erős volt a forgalom az autópályán.

2 órányi vezetés után megérkeztünk utazásunk utolsó állomásához, Los Angelesbe. Mi is rászoktunk, hogy a távolságot nem km-ben, hanem órában számojuk, mert többet mond. Egész jók vagyunk már a mérföld és Farenheit átszámításban is 🙂

Tegnap este óta újra a Pacific időzónában vagyunk, ami nem csak azt jelenti, hogy 9 óra az időeltolódás, hanem, hogy egy órával korábban sötétedik. Pár óra volt hátra napnyugtáig, elsőként a hegyoldalon lévő Hollywood feliratot néztük meg (és természetesen meg is örökítettük), majd a közelben lévő Griffith observatóriumba kukkantottunk be. Innen az egész városra rálátni. Óriási a vonzáskörzete, 4 millió lakos él itt. A belváros felhőkarcolói a teljes területhez képest csak egy kis helyet foglalnak el.

Sötétedés előtt végig sétáltunk a Walk of Fame-nek, vagyis a Hírességek utcájának nevezett Hollywood  Boulevard-on. Az út mindkét felén lévő járdán több utcasaroknyi hosszan sorakoznak a csillagok az ismert (és számunkra ismeretlen) szÍnészek, zenészek, rendezők neveivel. Vannak még üres csillagok, van esély bekerülni 🙂 Maga az utca nem különleges, átlagos üzletek, éttermek találhatóak rajta.

Ideje volt elindulni a szállásunkra. A nagy városokban, pl. San Francisoban is háznál aludtunk, mert jelentősen olcsóbb volt, mint a motel, vidéken nem volt nagy eltérés. Sokszor pár órával a megérkezés előtt foglaltuk le az aznapi szállást, többnyire akkor keresgéltünk, amikor beültünk valahová enni és volt wifi.

Nagy mázlink van a los angeles-i szállással. Egy szobát foglaltunk le egy kertvárosi családi házban, de a szállásadó valamit összekutyult, (több ingatlanban is ad ki szobákat) és az egy szoba áráért a kert végében lévő ízlésesen berendezett vendégházat kaptuk meg teljes egészében. Ráadásul nem egy éjszakára foglaltuk le, hanem háromra. A házszám: 19610. Hogy hangzik? :)) Durva, nem? 🙂

Ebben a bájos lakásban laktunk

 Nem fogjuk mindhárom napot LA városnézéssel tölteni, max. még egy napot szánunk rá, a többin a nyugati partra kocsikázunk ki. Nagyon dicsérik a beach-ket.
Bejegyzés felcimkézése: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..