Kezdőlap » Élménybeszámoló » 9-10. nap Hazautazás

9-10. nap Hazautazás

Vége a nyaralásnak, ez a nap és a holnapi már csak az utazásról szól. Idefelé Szeged-Temesvár-Déva-Nagyszeben-Segesvár útvonalon jöttünk, hazafelé pedig Kolozsvár és Debrecen felé vesszük az irányt. Kolozsvár mellett megalszunk egyet, így másnap időben hazaérünk. Márkó már nagyon vájra, hogy elmehessen Möliért, a törpe hörcsögéért, akire most az egyik osztálytársa vigyáz távollétünk alatt. 

Érzékeny búcsút vettünk Enikőtől, a panzió vezetőjétől, aki nagyon szívélyesen látott minket. Isteni vacsorákat kaptunk (aminek a súlyom látta kárát….), bőséges reggelit és finom áfonya pálinkát, amiből be is vásároltunk otthonra és ajándékba.

Bagolyvár Panzió
Esti lazítás – a folyosón a legjobb a wifi….

Nagyon érdekes falu nevek vannak Erdélyben. Egyrészt nagyon sok hosszú összetett helység név, mint pl. Csíkszentmihály, Kézdiszentlélek, Gyergyószentmiklós, Székelykeresztúr és társai, másrészt személynevek, mint Dózsa György, Ady Endre (korábbi neve Érdmindszent). Utóbbi községben meg is álltunk, hogy megnézzük az Ady Endre emlékházat. Egyik nap Csomát is útba ejtettük, Kőrösi Csoma Sándor szülőfaluját, ha már ő a gyerekek iskolájának névadója és itt járunk a közelben.

Ady Endre Emlékmúzeum
Kőrösi Csoma emlékház

Köszönjük anyunak és apunak a szervezést, idegenvezetést és ezt a szép nyaralást!

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..