Reggeli után kijelentkeztünk a szállodából és kocsival bementünk a városba. Találtunk a Capitoliumtól kb. 15 percre egy parkolót 1o dollárért egész napra. Ez teljesen barátságos ár a tegnapihoz képest. Mondjuk vicces, hogy neten lefoglalva – ez volt ugyanis a szándékunk, csak nem sikerült – ugyanez valamivel drágább volt, mint a helyszinen fizetve. Általában forditva szokott lenni.
13 órára kellett a Capitoliumhoz menni, addig még volt egy kis időnk, amit a közelben lévő botanikus kertben és növényházban töltöttünk el. Ahhoz képest, hogy nem nagy területen fekszik, rengeteg különleges növény található benne. Pl láttunk kakaó cserjét terméssel, vaniliát, papaya fát terméssel, rovarevő növényt, különböző orchideákat. Tetszett, hogy a kisgyerekeknek volt kialakitva egy “játszótér”, ahol ültetgethettek, locsolhattak, áshattak. Stilusosan a mosdóban is voltak virágok. Mindenképpen megérte bemenni és ahogy a legtöbb múzeum a National Mall-on, ez is ingyenes volt.
Ezután megkerestük a Visitor Centert a Capitoliumban. Persze volt biztonsági ellenőrzés, ahogy egyébként a legtöbb múzumban is, itt meg főleg. Kaptunk egy matricát belépő gyanánt, amit a ruhánkra kellett ragasztani. Először egy ismertető kisfilmet néztünk végig a Capitolium történetéről és az amerikai kormányzásról, majd több kisebb csoportra osztottak szét minket egy-egy vezetővel. 3 termet mutattak meg, a kupolát,ahol a folakon körben festmények mesélnek az amerikai történelem főbb eseményeiről, valamint amerikai elnökök réz és márvány szobrai diszitik a termet. A következő terem a képviselőkről szólt, majd a Kriptába mentünk, ami a Kupola alatt helyezkedik el és 40 dór oszloppal rendelkezik, mely tartóoszlopul szolgál. A Kriptában nincs senki eltemetve, eredetileg Washington temetkezési helyének szánták.
Még több kép Washingtonról
Kb. Du. 3 órakor végeztünk a túrával. Mi még szivesen megnéztünk volna egy-két múzeumot, de láttuk a gyerekeken, hogy kezd nekik sok lenni, nem akartuk túl fesziteni a húrt. Az (is) a cél, hogy jól érezzék magukat, ráérezzenek az utazás izére. Ráadásul reggel már mondtuk nekik,hogy megyünk tovább az óceánhoz, be voltak sózva. Ha még sikerül világosba odaérni, legalább sétálunk még egyet a parton.
Washingtontól DK-i irányban 2-3 órányira lévő Ocean City városban foglaltunk szállást, mely egy félszigeten, annak is a keleti részén egy hosszú nyúlványon fekszik. Ha már az óceán miatt megyünk, óceánra néző szobát kértünk.
A Chesapeake Bay Bridge 7 km hosszú, kétcsatornás hid, mely Maryland állam keleti partját és Delaware államot köti össze Maryland nyugati részével.
Ahogy átértünk a hidon, a táj is megváltozott. Az autópályakkal teli városias tájat farmok és autóút váltotta fel. Habár tetszett Washington, jól esett eltávolodni a várostól, megismerni a vidéki Amerikát is, még akkor is, ha a táj nem volt különösebben érdekes. Fél8-kor meg is érkeztünk Ocean City-be. Gyorsan elfoglaltuk a szobánkat, majd lesétáltunk a partra. Jól felöltöztem, mert ahogy kiszálltam az autóból éreztem, hogy itt pár fokkal hűvösebb van. Mondtam a gyerekeknek, hogy nem lehet az óceánban fürödni, mert hideg, de a fiúkat nem igazán érdekelte, kb. derékig bementek ruhástul a vizbe. Amikor már nem birtam tovább nézni, hogy csurom vizesek, visszamentünk a szobába, hogy meleg vizzel lezuhanyozzanak. Tartozik a szállodához benti medence is, Fanni úgy döntött, hogy ő inkább ott mártózik meg.
Nem tudom, hogy holnap milyen idő lesz, de ha ma este nem akadályozta meg a fiúkat, hogy megmártózzanak, holnap sem fogja 🙂
Még több kép az Atlanti-óceán partról
Érdekesség, hogy 2016 elején Ocean City-vel nagyjából egyvonalban lévő 56oo km-re lévő Cabo da Roca-nál lógattuk a lábunkat, mely az európai kontinens legnyugatibb pontja Portugáliában.
