Mai nap úticélja Strasbourg, ahová először Németországon keresztül akartunk menni Frickből, útba ejtve egy-két szépséget a Fekete-erdőben, de mivel szombatot itt töltöttük, úgy döntöttünk, hogy a francia oldalról közelítjük meg Strasbourgot. Milyen jól tettük, mert kiderült, hogy az odavezető út mentén halad az elzászi bor út, gyönyörű középkori óvárosokkal, szőlőültetvényekkel. Miután az utolsó napokban találtuk ki ezt a programot, feltette az i-re a pontot, hogy még az Európai Parlament épületébe is sikerült bejutnunk. Méltó megkoronázása volt az elmúlt Svájcban (kikacsintgatásokkal Németországba és Franciaországba) töltött 10 napnak.
Az Elzászi bor út felfedezése igazi élmény volt, amely mélyen beleivódott az emlékeinkbe. A festői tájak, a szőlőültetvényekkel borított dombok, valamint a középkori falvak mind varázslatos hangulatot árasztottak.
Első állomásunknak Colmar városát néztük ki, amely a régió egyik legnagyobb városa, és kulturális központja is egyben. Most már megtanultuk, hogy nem érdemes parkolóhelyet keresni percekig, begurultunk az egyik központhoz közeli mélygarázsba. Általában nem drágábbak vagy nem lényegesen, mint a felszíni parkolás és lehet parkolóhelyet találni.
Nem kellett sokat sétálni, hogy észrevegyük a színes fagerendás épületeket. Előtte már elhatároztuk, hogy mindenképpen beülünk egy hangulatos kávézóba, de ezt egy kicsit korábban tettük meg a tervezettnél, mert a ‘természet’ sürgősen hívott, így a városnézést kávéval és egy igazi francia croissant-nal kezdtük. Különleges érzés volt eltölteni ezt a negyedórát a hangulatos francia kávézóban középkori épületek ölelésében.
Nem győztünk gyönyörködni és fényképezni a színes fagerendás és zsalugáteres, díszitett – időnként giccsesség határát súroló – épületeket. A gólya Elzász jelképe, előszeretettel jelenik meg dekorációs elemként a házakon. Ha esetleg nem lennénk ennek a tudásnak a birtokában, az ajándéküzletek gondoskodnak róla, mindenhol plüss gólyák és gólya mintával ellátott ajándéktárgyak láthatók.
Várt még ránk jónéhány ‘bor város’, tovább kellett indulnunk. Meglátogattuk Kaysersberg-et, Riquewihr-t, Bergheim-t, Selestat-t. Egyik szebb, mint a másik, nem győztük feldolgozni a látottakat. Nehéz legszebbet választani és nem is verseny, de a felsorolt települések közül számomra a kimondhatatlan nevű Riquewihr lopta be magát a szívembe, amelyet gyakran „Elzász ékkövének” neveznek. A középkori városfalak mögött egy igazi mesebeli falut találtunk, ahol a szűk utcákon végigsétálva minden sarkon újabb és újabb csodát fedeztünk fel.
Hihetetlen, hogy közel 500 éves épületek közt sétálunk. Túlzás nélkül állíthatom, hogy már-már annyira mesés, hogy olyan érzése van az embernek, mintha nem is egy élő városban, hanem díszletek közt vagy egy skanzenben sétálna.
Nehéz volt az elindulás, de haladnunk kellett Strasbourga és nagyon fogyott az időnk. Több napot kell szánni ennek a csodás borvidéknek és városoknak a megtekintésére és megélésére. A végén már az volt a mondás, hogy „időre kell élvezni” 🙂
Elmúlt délután 4 óra, mire Strasbourgba értünk. Az Európai Parlamentet és az óvárost terveztük megnézni. Miközben rákerestem az EP épületénél parkolási lehetőségre (van-e vendég parkoló), derült ki, hogy bármikor ingyenesen be lehet menni az épületbe és 18 óráig nyitva van. Nagyon megörültünk a lehetőségnek. Igazából itthon is felmerült, hogy jó lenne bemenni, de sajnos utánajárás helyett eldöntöttük, hogy biztos nem lehet. Pedig pont aznap volt magyar vita, – ezek is nyilvánosak! – tudtuk volna úgy tervezni a napunkat, hogy beütemezzük.
Az EP épületével szemben az út túloldalán találtunk egy parkolóházat. Az EP bejáratánál az épület oldalán lévő QR kód beolvasásával eljutottunk egy űrlaphoz, amit ki kellett tölteni online (személyes adatok megadása a belépéshez) és ennek bemutatása után be is engedtek. Keresztül kellett menni biztonsági ellenőrzésen – ugyanúgy, mint egy reptéren -, majd a személyi okmány beszkennelése után kaptunk egy névtáblát, amit ki kellett tűzni a ruhánkra. A ruhatárban le kellett adni a kabátokat és táskát, csak a telefonnal a kezünkben léptünk be a főépületbe.
Bárhová mehettünk az épületben, amíg nem ütköztünk beléptető kapuba, ide csak a képviselők és arra jogosultak léphettek be. Benézhettünk egy kisebb ülésterembe, fényképet készítettünk az EU országainak zászlói előtt. Jópofa volt látni a kamerákkal felszerelt sajtótájékoztatóknak kijelölt helyet, a büfében ücsörgő-beszélgető képviselőket. A látogatók számára is rendelkezésre állt egy büfé, meglepően olcsó itt a kávé! Míg Colmarban a kávézóban 4,75 EUR-ba került egy cappucino, itt csak 1,3-ba! El sem akartuk hinni. Nem zavartattuk magunkat, hogy estefelé kávézunk, ki kellett használni az alkalmat és magunkba szívni a hely atmoszféráját szürcsölgetés közben.
A nagy plenáris ülésteremben folyt a munka, amibe mi is belepillanthattunk. Akárhová nem lehet leülni, biztonsági őrök terelnek és mutatják a helyet a látogatóknak. Fejhallgatón keresztül tolmácsoknak köszönhetően mindenki hallgathatja saját anyanyelvén az ülést. Ez volt az egyetlen hely, ahol nem szabadott fényképezni.
Kihasználtuk az alkalmat és zárásig maradtunk. Tudtuk, hogy lassan sötétedik és kevesebb időnk marad az óvárosra világosban, de nagyon örültünk a hirtelen jött lehetőségnek, egyszerűen nem lehetett kihagyni.
Bár az esti városnézésnek is megvolt a hangulata – látni a kivilágított Notre Dame katedrálist -, élvezhetőbb lett volna világosban. Ugyanakkor mivel a bor út vonalán lévő városokban hatványozottabban jelent meg a mesés fagerendás házak látványa, örömmel „áldoztuk be” az Európai Parlament látogatásáért. Természetesen, ha még lesz alkalmunk Strasbourgban járni, mindenképpen újra felkeressük La Petit France városrészt.
