Eljött a nagy nap, amikor kiköltöztetjük Márkót Hollandiába, Emmenbe, ahol megkezdi egyetemi tanulmányait. Nem sok időt töltöttünk kint, odafelé és visszafelé is megszálltunk Gáboréknál Németországban, hogy ne legyen olyan hosszú az út és így a fiúk is tudtak találkozni, beszélgetni.
Giethoorn, „holland Velence”-ként is emlegetett település szerepelt a bakancslistámon, ezért örömmel és izgalommal konstatáltam, hogy csak 1 óra távolságra található Emmentől, Márkó egyetemi városától. Ahogy az idézőjeles neve is utal rá, Giethoorn egy falu, ahol nincsenek utak, csak csatornák. Egyetlen szabadnapunk maradt visszautazás előtt, nem kellett sokat gondolkodni a programon. Felix-et, Márkó barátját is meghívtuk a kirándulásra. Jó alkalom volt, hogy együtt töltsük a napot, ugyanakkor ne telepedjünk rá, ő is élvezze barátja társaságát.
9 órakor indultunk, 10 órakor már le is parkoltunk. Mindenhol kicsi fahidakon átívelő csatornákat láttunk, amelyek mentén bájos, nádtetős házak sorakoztak. Szinte minden ház kertje gondosan ápolt volt, színes virágokkal és zöldellő fákkal díszítve. Kerestünk egy szimpatikus csónak kölcsönzőt, ahol a fiúk kétszemélyes kajakot választottak, mi pedig maradtunk a motoros csónaknál. Lehetett kis körre befizetni, ami kb. 1 órás csónakázást jelentett és egy nagyobbra, 2 órásra. Mi az 1 órásat választottuk, mert a nagyobb kör a falun kívül folytatódott, és a látvány, amiért jöttünk, a romantikus házak között lévő csatornákon élvezhető. A nádtetős házak, a kanyargó csatornák és a virágokkal díszített hidak mind-mind olyan látványt nyújtottak, mintha egy képeskönyv lapjai elevenednének meg előttünk.
A fiúk kajakoztak elől, mi a csónakkal követtük őket.
Számos fahíd köti össze a csatorna két oldalát. Az egyik oldalán gyalogút vezet, a mások oldalon lévő házakhoz pedig ezeken a fahidakon lehet átjutni. Nem túl magasak, a csónakban állva simán elérni a hidak alját.
A falu története egészen a középkorig nyúlik vissza, amikor a telepesek tőzeget bányásztak a területen. A tőzegkitermelés nyomán keletkeztek azok a csatornák, amelyek ma Giethoorn varázslatos hálózatát alkotják. Érdekes volt látni, hogyan formálta a természet és az ember közösen ezt a különleges falut.
Imádom a klasszikus, rusztikus, gondozott virágos kertekkel körülvett házakat, nehéz volt nem megörökíteni mindegyiket. Hatalmas hortenzia bokrok ékeskedtek a házak előtt, óriási virágaik elnyíltak, de így is fenséges látványt nyújtottak. Elképzeltem, hogy milyen pompás színekben virágoztak!
A csatornán felfelé, majd jobbra haladva kiértünk a Bovenwijde tóra, majd a tó másik végén ismét jobbra fordulva visszaértünk a házak közé. Meghatározott útvonalon kellett haladni egy irányban, a párhuzamos csatornák a turisták elől el voltak zárva. Izgalmasabb lett volna, ha mindenki egyénileg választhatott volna útvonalat, de egyrészt ehhez nem voltak elég szélesek a csatornák, másrészt érthető, hogy az ott lakók szeretnék megőrizni a privát szférájukat. Mire visszakanyaradtunk a főágra, annyi turista csónak lepte el a csatornát, hogy forgalmi dugó alakult ki 🙂
Persze senki nem sietett sehová, élveztük a festői falu képét, irigykedtünk a ház előtt ücsörgő és olvasó tulajdonosokra. Akadtak olyanok is, akik munkával töltötték a vasárnapot: füvet nyírtak, rendezték a kertet.
Miután visszaértünk a kiinduló ponthoz, sétáltunk a csatorna mentén, élveztük a kellemes napsütést (reggel még kicsit hűvös volt), fiúk is jól elbeszélgettek. Ez a hely valóban egyedi, és a csendes csatornák mentén sétálni már önmagában is különleges élmény volt. Tökéletes vasárnap délelőtti program volt.
