Első állomásunk az Antelope Canyon volt. Egész utazásunk alatt ezt a látnivalót vártam a legjobban, mert olyan képeket láttam róla, hogy azt mondtam, nem hiszem el, hogy ilyen a valóságban létezik. Létezik. Ez a canyon a föld alatt van, tulajdonképpen egy hasadék a sivatagban. Sivatag alatt ne klasszikus sivatagot értsetek, ahol tényleg nincs semmi, csak homok, mint a Szaharában, itt nagy kopasz hegyek veszik körül és törpe cserje az uralkodó növényzet, ezt látni, amíg a szem ellát.
A canyonba túravezetővel lehetett lemenni, a mi csoportunkban 3 párocska volt velünk együtt. Ez már az indiánok földje, a canyon is a Navajo Nemzeti Parkhoz tartozik. A vezetőnk is indián vonásokkal rendelkező férfi volt. Ahogy leértünk a hasadékba, megnyugodtam, hogy igen, ez az, amire vártam. A canyon fala vörös homokkőből áll, egyediségét a víz formázta csíkok és hullámvonalak adják. A hasadékban egy embernyi széles kanyargós út vezet, néhol oldalazva lehetett csak átférni. A fentről beszűrődő fény még különlegesebbé teszi a helyet. Nagyon rendes volt az idegenvezető, megmutatta, hogy a fényképezőgépet milyen fényviszonyokkal kell beállítani, hogy jó képek szülessenek. Ezen kívl a leglátványosabb helyeken minden párról készített fényképet a saját gépünkkel. Jó humora van a természetnek, különböző alakok vehetők ki a sziklafalból, mint pl. egy kalapos fej, sas, mosolygó cápa, hölgy a szélben, oroszlán, a legjobb egy indián fej volt. Valóban felfedezhetőek ezek a formák, nem volt belemagyarázva.
Kalapos férfi |
Nő szélben |
Indián fej |
Nincsen rózsa tövis nélkül, ez a hely sem veszélytelen. Egy részt kígyók is vannak, de a nagyobb veszélyt esőzéskor a beáradó víz jelenti, mert a szűk canyon hamar megtelik. Mesélte a túravezető, hogy volt olyan eset, amikor hirtelen jött egy vihar, vissza kellett fordulni a csoporttal, ami azt jelentette, hogy a túra felénél sem jártak, mert egyébként egyirányú a forgalom és mire visszaértek a létrához, amely levisz, térdig ért a víz. Sajnos haláleset is történt már ugyanilyen okból kifolyólag.
Mosolygó cápa |
A canyon a fotósok egyik legkedveltebb helye, az oka teljesen nyilvánvaló. Állítólag a legdrágább képet, ami itt készült, 6,3 millió dollárért adták el. Igen, ennyi, nem értettem félre a számot 🙂 Az indián vezetőnk még emlékezetesebbé tette a túrát azzal, hogy időnként elővette a furulyaszerű hangszerét és játszott rajta. Megerősítette, hogy nyáron rengeteg a látogató, naponta több busszal jönnek. Nekik nincs lehetőségük úgy fényképezkedni, hogy csak ők legyenek a képen. 🙂
Szerencsére most több látnivaló is közel volt egymáshoz, 10 perc múlva meg is érkeztünk a Horseshoe Bendhez, vagyis a Patkó kanyarhoz, mely a Colorado folyó patkó alakú kanyarulata. 1300 méter magasról nyílik kilátás a folyó kanyarulatra. A folyót szegélyező sziklák 300 méter magasak.
Innen a Colorado folyón található Glen Canyon Gáthoz mentünk és véletlenül befizettünk egy 45 perces túrára. Nem kifejezetten tartozik az érdelődési körömbe, de érdekes volt egy ilyen létesítmény belsejében lenni. A túra előtt olyan biztonsági ellenőrzés volt, mint a reptéren. A gát másik felén a Powell tó található, gyönyörű égszínkék vize van.
Glen Canyon gát |
Lake Powell |
Lake Powell |
Estére nem maradt más, mint továbbállni a következő helyszínre. Hiába vannak széles, jó minőségű utak, nem nagyon lehet száguldozni, sok a sebesség korlátozó tábla. Autópályán max. 75 mph-val, 120/h-val, autóúton 65 mph-val, 105 km/h-val lehet haladni. Egyébként amióta elhagytuk Las Vegast, nem is mentünk autópályán, csak országúton. Szembetűnő a különbség Kalifornia és Utah, Arizona államok között, nem gondoltam, hogy ekkora a különbség fejlettségben. Ritkábban lakottak a területek, forgalom is alig van az országutakon, közel nincs annyi bevásárlóközpont. Megálltunk Tuba Citynél harapni valamit, kimondottan szegény város. Sok emberen véltünk indián vonásokat felfedezni 🙂