Búcsú Lisszabontól

Nem csak mi gondoltuk úgy, hogy tegnap sokat mentünk, hanem a testünk is: izomlázra ébredtünk.

A jól bevált reggeliző helyünk után gyors búcsút vettünk az óceántól és a Szent György vár (Castelo de São Jorge) felé vettük utunkat, mely Lisszabon legmagasabb pontjára épült. Ennek megfelelően gyönyörű kilátás nyílik a városra, különösen az alatta lévő Alfama negyedre. (Belépő 8,5 Eur/fő.)

Szent György vár

Szabadon szaladgáltak a pávák

Kilátás a várból

Tuk-tuk turista taxi

A vár látogatása után megebédeltünk egy kis vendéglőben a Belém Palace mellett és tekintettel a szép időre kinti programmal folytattuk a nap hátralévő részét, elsétáltunk a pár száz méterre lévő Trópusi kertbe (Jardim Botanico Tropical). (2 EUR/fő) Nagyon érdekes fát láttunk: a koronájának mérete is lenyűgöző volt,  a törzse pedig több részből állt, össze-vissza kuszálódva, a felszíni gyökerei ág vastagságúak és több méterre elnyúlt a fától. Valami fikusz féle és Ausztráliából származik. A másik meglepő növény a banán volt, még hozzá a virága. Banánültetvényt már láttunk hatalmas banánfürtökkel, de a virágát még soha. A fürt alatt egy hosszú száron lógott lefelé egy hatalmas bimbó.

A mai nap volt a legjobb idő, napos és 19 fok. Érdekes, hogy ennek ellenére nagyrészt kabátban vannak az emberek. Úgy látszik, nem a hőmérsékletet nézik, hanem a naptárat, bár lehet, hogy ez nekik hideg. 🙂

A maradék időben elautóztunk a Vasco da Gama hídhoz, ami amúgy is a repülőtér felé esett. Nem különösebben szép híd, de nagyon hosszú, nem látni át a végéig a túlpartra. Meg is nyerte Európa leghosszabb  hídja címet 17 km-es hosszúságával.

Innen egyenesen a repülőtérre mentünk. Gyorsan leadtuk az autót és sorba álltunk a becsekkoláshoz. Sokan vártak és nagyon lassan haladt a sor. A biztonsági ellenőrzésen is teljesen szétszedtek. Mire végeztünk mindennel, nem is maradt másra idő a beszállás előtt, csak egy egészségügyi szünetre.

Mivel az elmúlt 3 napban kihasználtunk minden percet és tegnap kihajtottuk magunkat, ma lazábbra sikerült a nap, mint ahogy eredetileg terveztük. Ha lett volna még egy plusz napunk, akkor szívesen elmentem volna a Fado múzeumba vagy este egy olyan étterembe, ahol Fado zenét játszanak. Kimaradt a 28-as villamos is, mivel kocsit béreltünk, kézenfekvő volt, hogy azzal közlekedünk. Persze a villamos útvonalán jártunk, csak 4 keréken. Legközelebb a piacot sem hagyjuk ki. Ha figyelembe veszem a leírtakat, örülök, hogy mégsem sikerült tavaly tranzit közben megnézni Lisszabont, mert sok minden kimaradt volna és nem biztos, hogy éreztem volna a késztetést akkor is a visszatérésre, már pedig Sintrától csodás élményeket kaptunk. Lisszabon is hangulatos, van történelme és abszolút emberléptékű, csak félmillió lakosa van.

Sok portugál szó hasonlít az olaszra, legalább azt is tudtam gyakorolni. Csak szegény Kata, az olasz tanárnőm lesz kiakadva, ha ‘mercado’-t mondok a ‘mercato’ helyett. 🙂

Nem lett volna teljes az utazás Pastel de Nata süti nélkül, amit már nagyon vártam Madiera óta, hogy ehessek. Vicces, de nem a cukrászdában vásárolt ízlett legjobban, hanem a Pingo Doce élelmiszerboltban kapható csomagolt változat. Ez utóbbi nem olyan édes.

Nesty nagyon sajnálta, hogy nem ehetett Bolo do Caco-t, amit másképpen madeira-i kenyérnek is hívnak, ezért csak ott kapható.

Ismét nagy köszönet apunak és anyunak, hogy lehetővé tették ezt az utazást is.