Marrakes

Reggel elköszöntünk Mekkitől, a vendéglátónktól. Nem marad egyedül, mert időközben két szobába is jöttek vendégek. Ahogy sejtettem, a családjáé a birtok. Le sem tagadhatta volna, hogy úri családból származik, annyira udvarias és méltóságteljes. Ha jól emlékszem a 7o-es években épült a birtok, szálláshelyként pár éve üzemeltetik. Nemrég újjították fel belül az épületet, hamarosan folytatják a kinti résszel.

Meglepődve tapasztaltuk a főúton, hogy alig látunk autót, motort. Ekkor jutott eszembe, hogy talán azért, mert vasárnap van. Rátértünk az autópályára, ahol szintén gyér volt a forgalom.
Kb. 26o km és 3 órás út várt ránk, nem akartam elhinni, hogy mindezt ilyen nyugalomban fogjuk megtenni. Pedig de, tényleg kevesen rótták az utat rajtunk kívül.

Először sziklás, kisebb fákkal borított hegyek-völgyek között vezetett az autópálya, majd kezdett fogyni a növényzet. Néhol teljesen kopár sziklák mellett haladtunk, melyeket apró kavicsos váltott fel, kb. az út felétől pedig teljesen sik területen vezetett az út, a messzi távolban látszódtak csak a hegyek körvonalai.

Több folyó felett is átment az autópálya, amelyeknek csak hűlt helyét találni, teljesen ki vannak száradva. Nem sok benzinkút van a pálya mellett, ki is használtuk a lehetőséget. Számunkra érdekesség, hogy külön épületben ima szoba áll rendelkezésre a hívőknek.

Zsoltot a monoton vezetés nagyon untatta, én pedig kifejezetten élveztem,hogy nem kell folyamatosan stresszben lenni. Mondtam is neki, hogy ne aggódjon, Marrakeshben tuti kap adrenalin löketet és magához fog térni. Hát így is lett. Nem gondoltuk volna,hogy lehet még az agadiri közlekedést fokozni. Sokkal több autó és motoros, amik tényleg össze-vissza mennek az úton. Az egyik még telefonált is közben.

13 órára jeleztük érkezésünket, pár percre voltunk a megadott címtől, de nem találtuk a gps által javasolt utcát, amin be kellett volna hajtanunk (vagyis behajtani tilos tábla állt az utca végén). Elindítottunk egy másik navigációt, hogy máshonnan közelítsük meg a szállást és örömmel konstatáltuk, hogy nem ugyanazt az utat ajánlja fel, mint a másik. Nem sokáig tartott az örömünk, mert bevitt egy szűk óvárosi részbe, ahonnan nem lehetett tovább menni. Éppen elkezdtünk agyalni, hogy mi tévők legyünk, amikor a mellettünk lévő boltból kijött egy árus és megkérdezte, hogy hová akarunk menni. Itt jegyezném meg, hogy a francián kívül, ami nekik alap, nagyon sokan beszélnek angolul legalább konyhanyelven. A cím alapján nem tudott segíteni, ezért a foglalásunkban szereplő telefonszámot felhívta és mondta, hogy maradjunk itt, mindjárt jön valaki. Addig félre álltunk, amennyire a hely engedte és Zsolt mondta, hogy vesz kenyeret a mellettünk lévő árustól. Nem tudom milyen indittatásból, de mire megfordultam, Zsolt a segítőkész árus boltjában hagyományos öltözéket próbált. Naná, hogy rá akart sózni egyet az árus, miután követtem, persze rám is. Sajnálatára nem vettünk semmit, de adtunk neki némi pénzt a segítségéért.

Ekkorra már ott is termett egy fiatal fickó kismotorral. Mondta, hogy kövessük. Azért nem találtunk oda, mert a szállás a Medinán, az óvároson belül van és arról az oldalról nem lehetett megközelíteni, ahonnan mi próbáltuk. Tettünk egy jó nagy kört a Medina körül, hogy végül a régi városfal mögé kerülhessünk. Nagyon jól mutatta előttünk a srác az utat. Zsolt egy darabig követte, hogy merre mentünk, de egy idő után elvesztette a fonalat. Egy zárt parkolóban tettük le az autót és innen gyalog mentünk a közelben lévő szállásra.

Ez a hely is nagyon szép, csak azért nem készül annyi fotó, mint az első helyen, mert kisebb. Egy zárt udvarra érkezünk, ízléses kovácsolt vas kiülő helyek hívogatnak egy nagy fa árnyékában, melyről narancsok lógnak. Kiderül, hogy a fiatal srác üzemelteti a helyet, a tulajdonos külföldi. Kapunk finom menta teát és hozzá tea sütit. Mivel nincs sok vendég, szebb és nagyobb szobát kapunk az emeleten, mint amit lefoglaltam. A meleg miatt itt most nincs főszezon, több figyelem hárul ránk.

Átvesszük a szobát, kicsit pihenünk, majd kapunk egy térképet magyarázattal együtt a látnivalókról. 5 órakor zárnak, de mivel közel vagyunk a Bahia Palace-hoz, úgy döntünk, hogy kihasználjuk a délutánt legalább egy látnivalóra. Az egész Medina szűk, sikátoros utcákból áll tele árusokkal, ilyenen keresztül jutottunk el a Bahia Palace-hoz is.

35 fok van, szedtük a lábunkat rendesen. Szerencsére a szűk sikátorok sok helyen árnyékot biztosítanak.

Valóban hamar eljutottunk a Palotához. A belépő 7o dirham/fő felnőtteknek. Ahhoz képest, hogy nem turista főszezon, van látogató bőven.

A palota labirintusszerű elrendezése, amely nem árulkodik egyértelmű egységes tervről, annak köszönhető, hogy éveken keresztül, szakaszosan, különböző szakaszokban bővítették. Számos belső udvarból és riádkertből áll (szimmetrikus négyrészes felosztású belső kertek), amelyek körül különböző helyiségek és kamrák helyezkednek el.
A palota leginkább díszítéséről híres. Falain arab feliratokkal, geometrikus mintákkal, arabeszkekkel és muqarnákkal faragott stukkó található. Padlózata márvány és zellij csempével burkolt. Leghíresebb elemei közé tartoznak a színes virágmintákkal festett cédrusfa mennyezetek, valamint a nagyobb ajtónyílások faragott és festett fa előtetői. A díszítéshez szükséges anyagokat Ba Ahmed szultán egész Marokkóból importálta, beleértve a márványt Meknesből (talán az egykori marokkói királyi palotákból), a cédrusfát a Közép-Atlaszból és a csempét Tetouanból.A munkára az ország minden részéből érkeztek kézművesek is.

Ez volt a hivatalos szöveg. Saját vélemény, hogy szép, de a granadai Alhambra után nekünk nem adott annyit. Ha itt járok először, másként látnám, nem akarom kicsinyíteni a palota szépségét.

Erőt vettünk a melegben és elsétáltunk a Jemma el FNA térre, mert vendéglátónk szerint itt érdemes enni, ajánlott is két helyet. Az egyiket, a Snack Toubkal-t hamar meg is pillantjuk a tér jobb oldalán. Zsolt a jól bevált hagyományos csirke tagine-t kéri menüben (jár hozzá marokkói saláta, menta tea és joghurt), én pedig csirke pastilla-t. Fogalmam sem volt, hogy mi az, az egyik étlapon láttam, hogy valami tésztában sült dolog lehet. Valóban, leveles tésztában csirkés töltelék, a tetején fahéjas porcukor. Ez utóbbi nem kellett volna rá, le is söpörtem, egyébként ízlett. A marokkói saláta is finomabb volt, mint a tegnapi helyen, legalábbis nekem az túl fűszeres volt. Kint napernyő alatt ülünk és szemléljük a forgatagot. Iszonyú sok ember, árus, nyüzsgés. A meleg is elviselhetőbb. Itt mindenhol nagy palack vizet adnak az étkezéshez, ami hamar el is fogy. 1oo dirhamot fizetünk, pont fele annyit, mint tegnap este.

Teszünk egy kört a téren. Hihetetlen, de tényleg van kígyóbűvölő, láncon majom. Nem nagyon merek fényképezni, mert ahogy meglátják az érdeklődést máris lecsapnak a turistára. A sikátorokban lévő kis üzletekben is annyi szép ismerős és ismeretlen portéka van, szívesen megnézegetném őket, de utána tuti nem szabadul üres kézzel az ember.

Hazasétálunk a labirintus utcákon a gps segítségével – anélkül még nem megy – és lepihenünk. Zsolt még szeretett volna visszamenni megnézni az esti forgatagot, de nem hiszem, hogy lesz belőle valami, mert itt alszik mellettem már néhány órája.