Ez a nap a környékről szólt, nem is keltünk korán. A Gyimesi völgy 30 km hosszan húzódik három községgel: Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok és Gyimesbükk. Előző nap is kaptunk belőle ízelítőt idefelé, de ma alaposabban megszemlélhettük a tájat. Azt hiszem az ilyenre szokták azt mondani, hogy festői, mert valóban vászonra kívánkozik. Leginkább úgy jellemezhetnénk, hogy meredek zöld legelők fákkal “megszórva” szegélyezik a völgyet.
Gyimesbükknél található az ezeréves határ, ott ér véget a történelmi Magyarország. Idegenvezetőnk is volt, anyuék barátja István mutatta be nekünk a környéket. Történelem tanár lévén sok érdekes történetet és anekdotát hallottunk tőle. Először a Kontumáci templomot néztük meg, ami vesztegzárat jelent. A középkorban és még később is itt állították meg a kereskedőket és vizsgálták meg, hogy nem hordoznak-e valamilyen betegséget. Aki gyanús volt, itt kellett maradnia pár hétig. A templom egyik külső falán többféle nyelven is található írás, amit az ott tartózkodó emberek vésték a falba. Többek között 1823-ból is van magyar nyelvű vésés. Volt rá idejük…
A falu határában látható az Osztrák-Magyar Monarchia egykori határának a határkövei. Szintén itt található a Monarchia egykori legkeletibb vasúti őrháza, valamint a Rákóczi vár romjai.
Istvánék meghívták a családot ebédre, a kirándulás után egyből a házukhoz mentünk. István édesanyja puliszkát főzött, hogy megkóstolhassuk ezt a hagyományos ételt. Fanni kivételével mindenkinek ízlett, de azért ő sem maradt éhes, jól belakott a finom levesből és hús is volt salátával. Jópofa, hogy nem utcának nevezik az utcát, hanem pataknak (pataka), mert minden utcában van patak. Pl. a panziónk címe Görbe patak 873. Mi már elszoktunk a lovaskocsik látványától, ezen a vidéken teljesen természetes a használatuk.
