Mai úticélunk Paradise valley, azaz Paradicsom völgy meglátogatása, mely szállásunktól 48 km-re és 1 óra 15 percre található. 8 órára kértük a reggelit, hogy időben el tudjunk indulni, utóbbi nem annyira jött össze.
Agadir után Aouirnál jobbra kanyarodtunk és a település után nem sokkal kezdődött izgalmassá válni a táj. Végig Ankrim nevű folyó mentén haladt az út, melyet alacsony növényzettel, kaktusszal boritott látványos sziklák szegélyeztek. Túlzás folyónak nevezni, bár nem kétséges, hogy egykor az volt. Mára nagyon kevés viz csordogál benne, néhol pocsolyányi (szó szerint), helyenként pedig teljesen száraz. A folyómeder mentén pálmafák nőnek szétszórva, a parton rózsaszin leanderek törik meg a táj sárga és zöld színeit.
Nincs forgalom, bárhol meg tudunk állni fényképezni. Az úttest itt már egy sáv szélességű, minősége közepes. Érdekes látni a pálmafák sokaságát a természetben, mert eddig főleg városi közegben, szép szabályos sorban telepítve találkoztunk vele.
Pár település mellett és keresztül halad az út, nyoma sincs új épületnek, sőt kimondottan szegényes. Itt már a higiénia is megkérdőjelezhető.
Megállapítottam, hogy az albán kóbor kutyáknak kifejezetten jó dolguk van az itteniekhez képest, mert kövérnek mondhatók marrokói társaikhoz viszonyítva.
Tovább haladva a folyómeder mentén, egyszer csak egy jópofa pihenőhelyre lettünk figyelmesek: műanyag asztalok és székek állnak a sekély folyóban, a parton háromszög alakban felállított árnyékolók alatt lehet pihenni.
Hamarosan megérkezünk a Paradise valley bejáratához, melyet egyértelműen jelez néhány parkoló autó, mögöttük „könnyűszerkezetes” nyitott büfével. Önkéntes parkolóőr hadonászik, hogy hova álljunk, amire amúgy semmi szükség, mert van hely. Egyébként eddig csak ilyen formában fizettünk parkolásért, hivatalos órával vagy parkolóőrrel nem találkoztunk.
Egy előttünk érkező turista párnak magyarázzák a Paradise valley információs táblája előtt, hogy a táblán látható képpel ellentétben, sajnos nincsen víz a turisták által látogatott helyen. Szerencsére a Facebookon egy marokkói csoportban már értesültem erről, ezért nem ér csalódás. Állitólag két éve nem esett eső. Ennek is megvan a jó oldala, nem kell eső napra készülni.
Persze mindenképpen megnézzük a völgyet, ezért is jöttünk el. A bejárattól 15-2o percet kell gyalogolni kis ösvényen, először felfelé, majd lefelé. Nem javasolt szandálban vagy papucsban menni, bár mindig látni bátrakat és/vagy tájékozatlanokat. Erősen süt a nap, bekentük magunkat naptejjel, felkészültünk kalappal. Én ujjatlan felsőben vagyok, vállamon sállal. Pihegve felérünk a dombra, ahonnan lefelé csomó olyan pihenőhelyet látni a folyóban, mint idefelé. Nem gondoltam volna, hogy ide is kitelepül a helyi vendéglátóipar. Kikerüljük a kávézókat, nem tűnik túl vonzónak a pocsolyában való lábáztatás.
A Facebook csoportban láttam egy olyan posztot is, ahol állítólag lehet fürödni, folytatjuk hát utunkat tovább. Szem elől tévesztettük az előttünk lévő turistákat, hogy merre mentek, és nem teljesen egyértelmű, útbaigazítást kérünk egy pultostól. Több kis ösvény közül választhatunk, hogy merre menjünk, elég vadregényes. Rózsaszin leanderek mellett lila nyári orgona (vagy ahhoz hasonló) pompázik a sivatagos tájon. Pokoli meleg van. Végre elérjük a képek által ismert helyszínt, ahol a szerencsések még tudtak fürödni, amikor volt víz.
Tovább haladunk és reményteljes pillantásokat vetünk a szembejövőkre, akiktől megtudjuk, hogy felesleges tovább menni, arra sincs víz. Egyrészt szomorú vagyok, másrészt a hátam közepére sem kívánom a gyaloglást. Biztos van 35 fok. Visszafelé indulunk és alig várom, hogy elérjük a lábáztatós helyeket, átértékeltem a „pocsolyában áztatás”-t, pedig csak kb. 5oo métert mentünk.
Kérünk vizet és narancsos-avokádó dzsúzt, amit lábhűtés közben fogyasztunk el a vizben. Idefelé láttunk pár turistát, akik fürödtek is benne, de annyira nem tiszta a víz, hogy kedvet kapjunk hozzá. Kis halak „harapdálják” a lábunkat. Utólag nyert értelmet számomra a „natural fish spa” (természetes hal fürdő) felirat. Ha előbb rájövök, még talán élveztem is volna, hogy ingyen leszedik a halak a bőrkeményedést a talpamról.
Erőt veszünk magunkon, hogy visszasétáljunk a kocsihoz. A nap teljesen kiszívta az energiánkat, csurog belőlünk a víz. Ha reggel elindulunk a szálláshelyről utazásaink során, nem szoktunk napközben visszamenni, de most azt mondtam, hogy muszáj lezuhanyozni és egy kicsit lepihenni.
Vissza indultunk, menet közben vettünk …-ban marokkói kenyeret, ami nagyon finom és friss volt.
Felemelő érzés volt lezuhanyozni és pihenni egy kicsit.
6 óra körül bementünk a városba vacsorázni és megnézni a tengerpartot. A plage d’Agadir 1o km hosszú. Az északi végén telepedtünk le egy étteremben. Rengeteg ember sétált, ücsörgött a parton, turisták és helyiek egyaránt, utóbbiból volt több. Mig vártunk a vacsorára – sajnos elég sokat kellett – kigyulladtak a hegyoldalban lévő felirat fényei is.
Marokkói salátát, zöldséges kuszkuszt és csirke tagine-t rendeltünk. Ehhez jött még előétel és a végén a számla mellé egy kis gyümölcs. Mindez 2oo dirhamba került (kb. 74oo Ft)
Mit mondjak, a hazaút is egy élmény volt a sötétben. Kivilágítatlan motoros, gyalogos, lovaskocsi, kóbor kutya, minden volt. Jó esetben velünk egy irányba haladtak, rosszabb esetben szembe vagy keresztbe. Folyamatosan néztem a gps-t, hogy még hány percet kell kibírni baleset nélkül. Nem mondhatnám, hogy nyugodt autózásban lesz része, annak, aki idelátogat. De legalább egyikünk élvezi a vezetést és az nem én vagyok. Kimondottan megnyugodtam, amikor letértünk a főútról a villához vezető földútra.
