A mai napra nem terveztünk semmit, éppen ezért nem is siettünk a felkeléssel. Nyugodtan megreggeliztünk a teraszon az óceán hullámait nézve. 2o fok van még csak, elkél egy kardigán.
Ugyanaz a reggeli itt is, mint a többi helyen, csak tojást nem kaptunk. Nem baj, bőséges így is.
Online becsekkoltunk a járatunkra, de mégis írja a rendszer, hogy ki kell nyomtatni a beszálló kártyát. Remek.. Eszünkbe jut, hogy megérkezésünkkor a csaj beszkennelte az útleveleket, úgy hogy van nyomtatójuk. Reggelinél kiderült, hogy mégsem az a hölgy a házigazda, aki fogadott minket, hanem egy másik, akivel egy fokkal könnyebb kommunikálni. Sikerült megoldani a nyomtatást. Juhéj!
Kijelentkezés után elgurultunk a partra. Sokan szörföztek, néhányan fürödtek.
A reptér Agadir másik felén van, kb. 1 óra az út, Zsoltnak még van egy kis lehetősége kiélvezni az itteni vezetést.
Megálltunk egy bevásárlóközpontnál, ami előtt éppen birka vásárt tartottak. Két világ találkozása. A globalizációnak köszönhetően a szupermarketben minden megtalálható, ami egy nyugati üzletben, a cukrásztorták is ugyanolyanok.
Időben kiértünk a reptérre, az autókölcsönző céggel megbeszéltük, hogy a parkolóban találkozunk. Amíg összeszedjük magunkat, meg is találnak minket. Mindent rendben találnak. Kérik, hogy ha visszatérünk vagy mennek barátaink Marokkóba, ajánljuk őket. Tényleg meg voltunk velük elégedve, pontosak voltak, és jó áron adták az autót (25 EUR/nap). Ok, egy öreg Daciat kaptunk, ami időnként nyikorgott, de nem volt vele semmi gond, elvitt végig A-ból B-be. Rengeteg a Dacia Logan errefelé.
Miután nincs feladott poggyászunk, gyors áthaladásra számítunk. Igy is volt, de hihetetlen, hogy legalább 6 ember kezén ment át az útlevél, mire beértünk a várakozó részbe, annyiszor megnézték. Először is a bejáratnál csomagellenőrzés van, utána hiába csekkoltunk be online, 1. a check-in desk-nél kapunk pecsétet a kinyomtatott beszállókártyára, 2. tovább haladva ellenőrzi egy úriember a papírokat, 3. a vámnál ismét megnézik, megkérdezik mennyi készpénz van nálunk, 4. jön a biztonsági ellenőrzés, 5. hivatalos útlevél vizsgálat, 6. majd 10 méterrel odébb, mielőtt beérünk a várakozó részbe, ismét rápillant egy jó ember az útlevekre és a beszállókártyára. Az országba bejutni gyorsabb, könnyebb volt, mint elmenni. Legalább kaptunk pecsétet az útlevélbe, már úgyis megy ki a divatból.
Időben, sőt talán a megszokottnál korábban terelnek a géphez. Csak egyetlen gép, a miénk vár utasokra, üres a repülőtér, nincs másik parkoló utasszállító sem. Lehet, hogy nem nagy reptérről van szó, de Marokkónak összesen 12 nemzetközi reptere van.
Most sem vettünk helyjegyet, de most is meg tudtuk oldani a helycserét. Én az első sorba kaptam helyet, Zsolt oda jött mellém a harmadik üres ülésre. Vicces, hogy a másik oldalamon ülő nőnek a férje, meg ott ül, ahonnan Zsolt átjött hozzám. Felszállás után a hölgy át is megy az ő férjéhez, mi meg élvezzük elöl a nagy lábteret.
Amíg a szárazföld felett repülünk, szeretek nézelődni, amikor már nincs mit nézni, bekapcsolódom Zsolt mozijába. Nagyon előrelátó, itthon előre letöltött filmet.
Folyamatosan követjük a GPS-en, hogy merre járunk és be is mondják, hogy a tervezetthez képest egy órával előbb szállunk le. Kellemes meglepetés, mert még nekünk haza is kell vezetni Bécsből. Mivel a legelső sorban ültünk, én léphetek ki elsőnek az ajtón. Vártam a vörös szőnyeget, ami elmaradt, de azért peckesen lépdeltem lefelé.
Nagyon gyorsan átértünk az útlevél ellenőrzésen és a Panda parking autója is már vár nem messze a kijárattól. 5 perc alatt megérkezünk a bázisra, ahol ismét találkozunk Zsolt nagybátyjával egy kis csevejre.
Rettentően unalmasan zajlott az út hazafelé. Sehol egy jobbról nyomuló autó, szemből bekanyarodó motor, kivilágíttatlan biciklis vagy lovaskocsi. Pesten sűrűsödik a forgalom, emlékeztetem Zsoltot, hogy itt be kell tartani a Kresz szabályokat :-). Felfoghatatlan, hogy fél nappal ezelőtt még egy másik földrészen, 3ooo km-rel odébb ültünk autóban. Jó ebben a korban élni.
Éjfél előtt otthon vagyunk.
