Kezdőlap » Élménybeszámoló » Érkezés Lisszabonba

Érkezés Lisszabonba

Végre ma elmegyünk Lisszabonba! Tavaly nagyon sajnáltam, amikor Madeiráról hazafelé az átszállásnál nem volt lehetőségünk kimenni a városba, mert késett a gép, de akkor elhatároztuk, hogy egyszer még visszamegyünk. Hála a májusi Wizzair 2-t vesz 1-et fizet akciónak, első számú úticélunk lett Lisszabon és több, mint fél évvel később itt vagyunk. Nem sok kellett hozzá, hogy lekéssük a gépet, mert olyan szépen elücsörögtünk a váróban, hogy az utolsó percben vettük észre, hogy indulni kell a kapuhoz. Rohantunk is rendesen és szerencsére nem mi voltunk az utolsók, jó lecke volt, hogy legközelebb jobban figyeljünk.

Az út 3,5 óra volt. Kicsit több, mint amennyit az ember egy huzamban szeretne ülni a gépen. Főleg, hogy az ülések elsősorban a testtartás javítását és nem a kényelmet szolgálták, mert nem lehetett megdönteni, végig vigyázban ültünk 🙂

Este 8 óra után kicsivel szálltunk le, amit itt 7 óra. Csak kézipoggyászunk volt, hamar kiértünk volna a reptérről, ha nem kellett volna még annyit gyalogolni a kijáratig. Megkerestük az Avis autóbérlő céget, gyorsan lerendeztük a papírmunkát és átvettük a 4 napra bérelt KIA Picanto típusú autónkat. Először nem terveztünk kocsit bérelni, de mivel olcsó volt (11e Ft összesen) és Sintrába is el szeretnénk menni, úgy döntöttünk, megéri.

Ahogy kiszálltunk a repülőgépből éreztük a kellemes hőmérsékletet, 13-15 fok este. Már az épületben neki kezdtünk vetkőzni, mert melegünk volt, pedig nem öltöztünk túl. A repülőtérről 19 km-re van a szállásunk, de nem egyenesen oda indultunk, hanem a belvárosban tettünk egy kört.

Nagyon tetszik a város, hangulatos, nagyon szép épületek vannak. Az egyik főút mentén mozaikból kirakott járda vezet mindkét oldalon, amilyet Funchalban, Madeirán is láttunk. Betévedtünk egy szűk, meredek utcás városrészbe, ami szintén a szigeten szerzett élményeinket hozta elő.

Csempe borítású ház
Tipikus ruhaszárítás
… csempe mindenhol

Innen elautóztunk a Tejo folyó partjáig. Menet közben több nevezetességet is felismertünk az útitervben foglaltak alapján, amiket természetesen holnap világosban is megnézünk.

Közel egy órás autózgatás után a szállás felé vettük az irányt. Miután autót béreltünk, nem volt fontos, hogy a belvároshoz közel szálljunk meg, sőt a parkolás miatt kimondottan a külvárost szemeltük ki.  Este 10 órakor értünk a szállodába. A szobánk szép, kényelmes, de reggelizni nem itt fogunk, 10 euro fejenként.

Várom a következő napok látnivalóit.  Madeira után tudtam, hogy nekem be fog jönni Portugália. 🙂 Még a szemerkélő eső sem tudta kedvemet szegni.

Bejegyzés felcimkézése: ,

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .